Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bőrállapot Teszt

 Bőrállapot teszt

Milyen az Ön aktuális bőrtípusa? 

Vannak jegyek, amik nem változnak egy életen át, ilyen például a szemszín. De ugyanígy a napérzékenység is már a születésünktől fogva meghatározott. Sok ember gondolja ezt a bőrtípusáról is: ha egyszer azonosították, hogy száraz vagy zsíros a bőre, ezt fixnek veszik és ezért sok éven keresztül ugyanazt az ápolást alkalmazzák. 
De éppen a bőrtípus az, ami állandóan, folyamatosan változik: kutatások bizonyítják, hogy a húsz év körüliek 80%-ának zsíros a bőre, a maradék 20%-nak pedig inkább száraz. Hatvan éves korra azonban megfordul ez az arány: ekkor ugyanis az emberek majdnem 80%-ának száraz a bőre és csak a maradék 20%-ának zsíros. 
Ezért érdemes bőrtípusát mindig újra és újra megvizsgáltatni és adott esetben az ápolást és táplálkozást is ehhez igazítani. 

A következő teszt segítségével megállapíthatja aktuális bőrtípusát.
 

1. Bőre 
a. matt 1 pont 
b. puha és sima 2 pont 
c. a homlokán, az orrán és az állán fénylik 3 pont 
d. az egész arcán fénylik 4 pont 

2. A bőr tapintása 
a. mindenütt inkább száraz és durva 1 pont 
b. a homlokon, az orron és az állon inkább zsíros, az arc többi részén száraz 2 pont 
c. mindenütt inkább zsíros és nedves 3 pont 

3. Tisztítás után 
a. kellemetlen, feszülő érzés lép fel 1 pont 
b. a bőr érezhetően felfrissül 2 pont 
c. nagyon gyorsan visszatér a zsíros fény 3 pont 

4. Amikor tisztítás után két órán keresztül nem használ krémet, akkor a bőre 
a. matt és száraz, valamint hámlani kezd 1 pont 
b. halántékán és orcákon matt, a T-vonalban (homlok, orr, áll) pedig fényes 2 pont 
c. mindenhol inkább zsíros és fényes 3 pont 

5. A pórusai 
a. nagyon finomak 1 pont 
b. mindenekelőtt az orron, homlokon és állon némileg nagyobbak 2 pont 
c. az egész arcon, az egész orcán láthatóan nagyobbak 3 pont 

6. Hogyan írná le bőrét? 
a. Finom vonalak, első ráncocskák. 1 pont 
b. A bőr a szemöldökön és az orrcimpán hámlik, ami ősszel és télen, valamint az évszakok változásakor erősebb. 2 pont 
c. Aknéra, pattanásra, mitiszerekre hajlamos. 3 pont 

Értékelés: 

6 és 9 pont között: bőre jelenleg száraz és zsírszegény (szebosztatikus) 


A száraz bőr nagyon sok embert érint. Különösen a 10 év alatti gyerekek és az idősebb emberek szenvednek tőle gyakran. A 20 és 50 közötti korosztályon belül pedig inkább a nőket érinti, mint a férfiakat. 
Ezt a bőrtípust a csökkent faggyútermelés jellemzi. Normális esetben a zsír megakadályozza a bőrből a nedvesség elpárolgását, ezért ez a fajta bőr nehezen raktározza a nedvességet. Matt hatású és gyakran finompórusú. Természetesen könnyedén húzódik és gyakran hajlamos a finom gyűrődéses- és száraz ráncocskákra. Ez a bőr a rossz ápolásra, táplálkozásra és környezeti hatásokra gyorsan és érzékenyen reagál. 

A száraz bőr ápolása 

Száraz bőrnél az első teendőnk az, hogy minimálisra csökkentsük a bőr igénybevételét, ezért a túl gyakori tusolás, a forró fürdő, az alkáli szappan vagy a zsírelvonó vegyi anyagok használatát amennyire lehet, kerüljük. A második lépés, hogy a bőrt elegendő zsírral és nedvességgel lássuk el. Mindenekelőtt télen van szükség extra ápolásra, mert amikor a hőmérséklet esik, a faggyúmirigyek csökkentik termelésüket. Ezért a bőrlipidek hidegben sűrű folyásúvá válnak és csak elégtelenül járulnak hozzá az újrazsírosításhoz. A környezet alacsony nedvességtartalma folytán a bőr nagyobb mennyiségben ad le vizet. 
A használt ápolóterméknek ezért növelnie kell a bőr zsír- és nedvességtartalmát. A zsíros ápolótermékek felhordása után a lipidek az egyes szarusejtek között raktározódnak el és ezáltal gondoskodnak a bőr újrazsírosításáról. Ezenkívül ez a vékony zsírréteg csökkenti a bőr felszínén a nedvesség párolgását. Száraz bőrnél ezért érdemes az ápolókrémeket közvetlenül fürdés vagy zuhanyzás után a még nedves bőrre felhordani. Ezáltal a bőr megköti a nedvességet. 
Egy jó zsírosítást megcélozhatunk víz-olajos emulziókkal is. Ezek magas zsírtartalmúak, elsimítják az egyenetlenségeket és egy zsírrétegen keresztül megakadályozzák a további nedvességvesztést. Ezek a termékek természetesen gyakran túl zsírossá teszik a bőrt és adott esetben tusolás és krémezés után kis ideig várni kell a felhordásukkal. Ezért inkább vékonyabban krémezzünk és emellett, ha lehet, esténként ismételjük ezt meg. Könnyebb ápolókrémek, melyek gyors felszívódásuk miatt kedveltek a bőrápolásban, ugyanakkor magas víz- és csekély zsírtartalmuk folytán a száraz bőrből további nedvességet vonnak el, és emiatt a bőr tartósan száraz marad. Célszerű ezt a bőrtípust kiegészítő hatóanyagokkal is kezelni, amelyek a nedvességmegkötés hiányát ellensúlyozzák. Ide tartozik többek között az urea (karbamid, ápolókészítmények 3-5%-os karbamid tartalommal), a glycerin vagy a hyaluronsav. 

Száraz bőr tisztítása 

A mindennapi tisztítás és a smink eltávolítása a száraz bőrnek rendkívül megterhelő, mert elveszti ezáltal a fontos zsírt és nedvességet. Noha egy intenzív tisztítás a normális bőrnek is igénybevétel, az azonban az igénybevett bőrfelszínt gyorsan képes saját maga helyrehozni. Ez a száraz bőrnél másképp van: forró fürdő, hosszú zuhanyzás és zsírtalan tisztítótermékek a bőr védelmi vonalát tartósan károsítják, a bőr elégtelenül raktározza el a nedvességet, valamint fokozódik a szárazság és az irritáció. Hasonlítsuk össze a bőr védelmi vonalát egy téglafallal: csak amikor elegendő malter (zsír) kapcsolja össze a téglákat (bőrsejtek) egymással, akkor lesz stabil a fal. A sok zsírt a víz és a szappan kioldja, ami ugye nem képződik újra, akkor a bőr védelmi vonala törékeny lesz és elveszti ellenálló képességét. 
Azért, hogy megvédjük a bőrt a további károsodásoktól, lehetőleg olyan termékeket válasszunk, amik zsírtalan hatóanyagokat (tenside, detergenzien, emulgatoren) nem tartalmaznak nagymértékben, vagy csupán alacsony koncentrációban. A tenside sajnos nem tesz különbséget „szükséges zsír” és „felesleges zsír” között és egyformán eltávolítja mindkettőt. A tensid-szegény, bőrbarát tisztítótermékek ismertetőjegye, hogy csekély mértékben habzanak alkalmazásuk során. Attól még, hogy nem habzik, természetesen nem csökken a tisztító hatás. Hasonlóképp van ez az emulgatoren-nél, amely krémekben és fürdőolajokban arról gondoskodik, hogy a víz és a zsír összekapcsolódjon, magas koncentrációban azonban zavarja a zsír összekapcsolódását. A száraz bőrnél fontos: minél kevesebb annál jobb. Az emulgator tartalom termékről termékre erősen változik. Fürdőolajoknál – piaci felmérés eredménye – 6 % és majdnem 40 % között van. A szokásos fürdőolajok helyett egy pohár tejszín és két evőkanál olívaolaj keveréke fürdővízben feloldva a bőrt tökéletesen zsírosítja. 

10 és 14 pont között: 
bőre jelenleg vegyes típusnak felel meg.
 


A vegyes tulajdonképpen normál bőrtípus és minden életkorban elterjedt. A vegyes bőrnél két, egymástól eltérő bőrtípus – száraz és zsíros – egyidejű fellépéséről van szó. Ez nem ritkán vezet ápolási problémákhoz, ami a saját bőrtípust illeti. A vegyesre jellemző a zsíros vagy nedvesebb bőr a homlokon, orron és állon, azaz a T-vonalon. A többi arcrész inkább száraz és ápolásra szoruló. A T-vonalban hajlamos a bőr a tág pórusokra, pattanásokra és miteszerekre, amik gyakran könnyen kipirosodnak és zsírosan fénylenek. 

A vegyes bőr ápolása 

A vegyes bőr ápolása – az általános vélekedéssel ellentétben – sokszor komplikált. Elméletileg két különböző termékcsalád, egy a T-vonalra és egy másik pedig az orcákra szükséges. A legtöbb, piacon megtalálható termék kétségtelenül jól megfelel a különböző igényeknek. Mégis a vegyes bőrnél mindig vannak időszakok, amikor ápolóterméket kell váltani, azért, hogy a túlzsírosodást megakadályozzuk, vagy éppen azért, hogy a száraz bőrnek elegendő ápolást biztosítsunk. Ezért fontos arra odafigyelni, mely probléma hangsúlyosabb: ha a bőr feszülő, érzékeny és könnyen hámló, akkor az ápolásnál mindenekelőtt a száraz részekre kell koncentrálni. Amennyiben megszüntettük ezeket a nehézségeket, ismét átállhatunk vegyes bőrre való termékekre. Fordított esetben átmenetileg alkalmazhatunk zsíros bőrre való termékeket, amíg a bőr ismét normalizálódik. Alkalmanként a vegyes bőr érzékenyen reagál a külső hatásokra, ezért az ápoló- és tisztítótermékeknek lehetőleg lágynak kell lenniük és a különböző bőrrészek igényeinek meg kell felelniük: a T-vonalban zsírmentes és antiszeptikus termékek használata szükséges, a halántékon és az orcák területén pedig olyan krémeké, amik nedvességmegkötő anyagokat tartalmaznak, úgymint karbamid vagy hyaluronsav. 

A vegyes bőr tisztítása 

A vegyes bőr optimális ápolásához fontos a bőrtisztítás is. Azért, hogy a tisztátalanságokat a zsírosabb T-vonalban megelőzzük, olyan tisztító- és ápolótermékeket kell alkalmazni, amelyek emelik a bőr pH-értékét. Ezáltal megállíthatjuk a kórokozók elszaporodását és egy természetes bőrállapotot érhetünk el. Használjunk szappanmentes lemosókat a T-vonalra és tisztítótejeket a zsírszegény területekre. A tisztátalanságokra antiszeptikus lemosótermékek használata célszerű. A szappant ne használjunk, ugyanis pH-értéke miatt túl erősen zsírtalanítja a száraz részeket és így kedvez a pattanások kialakulásának. 

15 és 18 pont között: 
bőre jelenleg zsíros-nedves (szeboreás)
 


A szeboreás, „zsíros”, pattanásra hajlamos bőrre túlzott lipidtermelés jellemző. Ez a túl sok zsír a bőr felszínén rakódik le: mindenekelőtt a faggyúmirigyben gazdag részeken, úgymint az úgynevezett T-vonalban (homlok, orr, áll) valamint a dekoltázson. A szeboreás bőr tipikus tüneteit a vállak és a hátak is mutatják. A lipidek túltermelésétől a bőr zsíros és durván tág pórusú lesz. Pattanások és miteszerek gyakori problémát jelentenek. 


A zsíros bőr ápolása 


Erősen zsírosító víz-olajos emulziók és zsíros kenőcsök nem alkalmazhatóak ennél a bőrtípusnál. Az ápoló termék kiválasztásánál ezért arra kell ügyelni, hogy a készítmény olajmentes és zsírszegény legyen. De legalább ilyen fontos az is, hogy a terméket bevizsgálták-e miteszer vagy pattanás előidézés tekintetében, ez a bizonyítéka annak, hogy garantáltan nem okoznak sem miteszert sem pattanást. A könnyű olaj-vizes emulziókat és a zselé alapú termékeket a zsíros bőr többnyire jól viseli. 

A zsíros bőr tisztítása 

Olyan termékeket kell használni, melyek a bőrt hatásosan, de lágyan és kíméletesen tisztítják, antibakteriálisak, és csökkentik a faggyútermelést. Az agresszív, bőrizgató tisztítótermékek a faggyútermelést még tovább ösztönzik. Kiválóan alkalmasak a lágy fertőtlenítő hatású lemosók. A szappan alkalmazása nem megengedett. Az ugyanis alkáli pH-értéke miatt megzavarja a bőr sav-egyensúlyát. Emellett az alkáli szappan szabaddá teszi a bőrön a miteszerképző (miteszert okoz) zsírsavakat.


 
 

 



Archívum

Naptár
<< Június / 2022 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 48054
Hónap: 706
Nap: 7